kriptonima: szia-szia



Hmm, szép sorban válasz :)
(már megint regényt írok...)

A Kizuna szintén nagy kedvenc nálam is, nomeg Kodaka-sensei munkái úgy nagy általánosságban, de nálam meg ő szorult hátrébb :)

A Lesson XX szerintem aranyos :) De az Ai no Kusabi valahogy sosem fogott meg különösebben. Nem mondom, hogy nem tetszik, csak hogy felejtősebb. Meg... nem tetszik benne egyesek hozzáállása, ez a petto-dolog meg végképp nem.

Az Enzai OVA változatát, bevallom őszintén, még nem láttam. Egyszer régebben megszereztem, de kodek hiányában nem sikerült megnyitnom a file-t. Helyhiány miatt később törölnöm kellett valamit a gépről, és gondoltam, ha úgysem tudom megnézni, akkor mostanában nem fog hiányozni. Azóta pedig bővebben hallottam arról, miről is szól, és talán pont emiatt nem siettem az ismételt beszerzésével. Nem szeretem a műfajban sem az esztelen, túlzott erőszakot, sem a shotát, ebben pedig tudtommal mindkettőből akad.

A Gravival kapcsolatban én épp nemrég (a sorozat magyar televíziós pályafutása során) jöttem rá, hogy jó-jó, de annyira mégsem. Annak idején, amikor jóval fiatalabban megnéztem, sokkal jobban tetszett, de most kevésbé. Valószínűleg akkor nagyot nyomott bennem "az új" meg a "végre meg tudtam szerezni" hatása, és többször is megnéztem, de mostanság nem. A TV persze rávett, hogy leüljek megnézni (OK, nem kellett rávennie. Max. nekem páromat, hogy ne menjen haza, amíg én ezt nézem ), és valahol a sorozat közepe felé azon kaptam magam, hogy csak a negatívumokat látom meg a szereplőkben, még azokban is találok, akiket szeretek. Mindig is jobbnak tartottam a mangát, amióta volt szerencsém mindkettőt tanulmányozni, de most méginkább kidolgozatlannak látom az anime verziót. No, nem utáltam meg, de megláttam benne azt, ami szerintem (így utólag) közelebb van a valósághoz (már ahhoz, ahogy én viszonyulok ehhez az animéhez), mint amit először, a "végre láthatom ezt is" hevében fogtam fel belőle.