De a Keptöjn Plenetnek legalább valami mondanivalója volt. Elcsépelt, meg minden, de legalább volt.

Korábban (amíg mást nem volt hajlandó megnézni az unokahúgom) sokszor volt szerencsém valami bébi mesecsatorna adásait figyelemmel követni. A kedvencem az volt, amikor a nagy, vörös orrú szakácsbaba és egy halom degenerált kisgyerek összedobáltak mindenféle szutykot egy tányérba és berakták egy minisütőbe. Mindig mást.
Meg volt egy műsor, beazonosíthatatlan lila még kék labdákkal, amik orrhangon beszéltek.
Aztán volt egy, amelyikben az állatkert állatai barátkoztak egymással. Az oroszlán a zebrával. Érdekbarátság.
Én nagyon gyorsan kiakadtam... De a legrosszabb akkor is a Teletubbies volt. Hogy az mire oktat azon kívül, hogy fogadjuk el a melegeket, fogalmam sincs.

De legalább annyit nézhettem, hogy megtanultam az nyitózenéjét gitáron. Magamtól, hallás után. Gyönyörűen szokott szólni.