Márhogy én? Igen, ez is egy lehetőség, csak alább éppen nem jutott eszembe.

Ez így hülyén veszi ki magát, hogy kell. De jó volna. Az életet is kiölelgetném belőle, ha lenne.... De nincs. Várom, hogy meglegyen az érzés, hogy igen ő az, vele érdemes lenne kezdeni valamit, mint egyszer... régen... néhány hónapja... aminek az ég világon semmi értelme nem volt... legfeljebb az, hogy megtudtam, milyen érzés... És szerintem jópár évtizedig még várhatok nyugodtan, amilyen pancser vagyok. Meghát megvan a magam jelleme, azt nem lehet piskóta állni.

Olyan egy szeretethiányos idegroncs vagyok, hogy nem tudom, mi kellene, hogy tartós jókedvet idézzen elő....