beküldve: 2013-03-06 10:46:40
(#1)
-OJ-
[ Megszállott ]
Ide jöhetnek a megjelenés előtt álló animék előzetesei/openingjei, új anime címek bejelentése, stb.
De az új sorozatokat nem itt kell kitárgyalni!




Suisei no Gargantia - Gargantia on the Verdurous Planet

A történet kezdetén a galaxis távoli szegletében járunk, ahol a Humán Galaktikus Szövetség elkeseredett harcot vív a túlélésért az ellenséges Hideous idegen fajjal szemben. A csata hevében a fiatal katona Redet és az ő emberformájú mobil fegyverét beszippantja egy tér-idő szakadék

Miután felébred a kényszerleszállás okozta mesterséges kómából, Red meglepetten tapasztalja, hogy a rég elfeledett Földre került. A bolygó felszínét ekkor már teljes mértékben víz borítja, az emberek pedig úszó városhajókon élik az életüket, miközben a tenger mélyéről, a rég elpusztult városokból szedik össze a megélhetésükhöz szükséges dolgokat.

Redet és mobil fegyverét a Gargantia nevű városhajó szedi fel. Mivel nem ismeri a bolygó kultúráját és szokásait, a helyiek az Amy nevű lányhoz szállásolják el, aki a hajó futáraként dolgozik. Red azonban egész életében csak a háborúnak élt, ezért nehezen illeszkedik be a békés közösségbe.


Epizódok Száma: ?
Év: 2013 Április -
Stúdió: Production I.G.
Műfaj: Sci-fi, Kaland, Akció, Shounen, Mecha
Rendező: Kazuya Murata
Sztori / Forgatókönyv: Urobuchi Gen

Előzetes




Dangan Ronpa Kibou no Gakuen to Zetsubou no Koukousei túlélő anime bejelentve :cool:

A főszereplő Naegi Makoto és sok más, különleges képességű gyerek meghívást kap a Kibougamine Akadémiára. Az iskola kapuit átlépve hősünk elájul, majd mikor magához tér találkozik 14 másik, hasonlóan járt tanulóval.

Monokuma, egy fekete-fehér robot medve közli velük, hogy be vannak zárva az iskolába, és csak akkor hagyhatják el azt, ha sikeresen 'leérettségiznek'. Ehhez végre kell hajtaniuk a tökéletes bűntényt, vagyis megölni az egyik diáktársukat, majd megúszni az azt követő bírósági eljárást. Akit bűnösnek találnak, azt az elkövetőt kivégzik, azonban ha egy valakinek sikerül megőriznie az ártatlanságát, akkor a többi 14 tanulót ölik meg helyette.


Rendező: Seiji Kishi (Angel Beats!, Persona 4, Seto no Hanayome)
Kezdés: 2013




Anime sorozatot kap a Shin Megami Tensei - Devil Survivor 2 Nintendo-RPG játék.

Egy rejtélyes weboldal előre megmutatja az emberek halálának időpontját és körülményeit. Három iskolás így szerez tudomást arról, hogy perceken belül egy metróbaleset áldozatai lesznek. Még a katasztrófa bekövetkezte előtt elmenekülnek az állomásról, innentől azonban túlvilági démonok vadásznak rájuk!


Végső Állomás, az anime :lol:

Rendező: Seiji Kishi (Angel Beats!, Persona 4, Seto no Hanayome)
Rendező Asszisztens: Yoshimichi Hirai
Szerkesztő: Uezu Makoto
Zene: Kotaro Nakagawa
Animációs Stúdió: Bridge
Kezdés: 2013 Április

Előzetes




Arata Kangatari shoujo manga is TV-animet kap 2013-ban!

Történetünk főszereplője Arata, a Hime család tagja, akiknek minden 30 évben szolgáltatniuk kell egy új ifjú hölgyet, aki majd a hercegnő lehet. A probléma ott kezdődik, hogy Arata bizony fiú és ahhoz, hogy ne végezzék ki ezért, se pedig a nagyanyját, muszáj beöltöznie lánynak és a jelenlegi hercegnő elé járulnia.
Kannagi, egy vérszomjas harcos Arata szeme láttára gyilkolja meg a jelenlegi a hercegnőt, mielőtt az átadhatná neki a helyét, majd az egészet Aratára keni, akinek így menekülnie kell.

Eközben a modernkori Japánban a középiskolás Hinohara Arata elkeseredettségében saját eltűnését kívánja, mire elnyeli őt a sötétség, és hirtelen a másik Arata világában találja magát, ráadásul Kannagi gyilkos karmai között. Hime Arata pedig átkerül a mi világunkba


Mangaka: Watase Yuu (Fushigi Yuugi, Ayashi no Ceres)
Animációs Stúdió: Satelight (Shugo Chara, Macross Frontier, Hellsing Ultimate)




Yusha ni Narenakatta Ore wa Shibushibu Shushoku wo Ketsui Shimashita ("Nem lehettem Hős, ezért munkát kellett keresnem") anime az azonos című light novel alapján.

A fantasy világ északi kontinensét egy démonkirály tartja az uralma alatt, ezért a fiatalokat egy általános tesztnek vetik alá, és aki Hős-minősítést kap, azt az iskola elvégzése után északra küldik, hogy ott küzdjön a démonokkal.
Raul Chaser az évfolyama legígéretesebb Hős jelöltje volt, ám pechjére pont akkor győzik le a démonkirályt és törlik el a Hős-rendszert, mikor végre a harcmezőre mehetett volna.
Ezért kénytelen eladói állás vállalni egy kis mágikus boltban, ahol hamarosan egy csinos részmunkaidős társa is akad Phino Bloodstone személyében, aki történetesen a legyőzött démonkirály lánya.





A light novel borítója szerint animet kap a Inu to Hasami wa Tsukaiyo

Kazuhito Harumi egy gimnazista srác, aki imád olvasni, és az író Kirihime Natsuno nagy rajongója. Egy nap találkozik is kedvencével, és úgy alakul hogy meg kell mentenie a lányt egy rablótól, ám ő maga halálos lövést kap. Egy csoda folytán tacskó(?) kutya képében születik újjá, és innentől ő lesz Kirihime 'kedvence'.
 
One Vision! One Purpose! The Technology of Peace! Peace Through Power!
új | válasz erre | moderátor
Szerk: 2013-03-06 12:45:06