Hö, ezerév után felmászok fórumra, mert épp álmatlanság gyötör, erre ilyen fincsi téma fogad...

Szia Miho-neecsan! *szeretgetős ölelés*

Én a saját tervemen vagy 6 évig kotlottam, közben többször is megvariálva a dolgokat, a végleges tervezet kábé varrás előtt 1 évvel alakult ki bennem.
Budapesten készült, a Móricz Zsigmond körtéren. Ügyes srácok, gyönyörű munkákkal és egyetemistáknak sem vészes árakkal.
Nekem nem fájt, cseppet sem. Pedig az összes pasas haver ijesztgetett, hogy majd milyen rossz lesz gerincen, meg a háton, francokat.
Simán csak bizsergett a bőröm, és olyan volt mintha valaki a hátam próbálta volna csikizni. Néha a jobb karomban berezonált egy ideg, de ez azért volt, mert épp azon a csigolyán dolgozott a srác, ahonnan ered az az ideg, tök normális reakció.

Csuda jó élmény volt, mai napig örömmel gondolok arra napra. Szülőknek vagy fél évig el se mondtam, pedig akkor már 22 voltam, volt is nagy veszekedés, de mára megszokták és szerintem Anyu titkon büszke is rám, hogy milyen kis lázadó vagyok.

Technikailag ez egy majdnem tenyérni kör, benne elhelyezve egy pentákulum, egy claddagh és egy triskele. Vékony fekete vonalak, semmi más. Imádom. Azt jelképezi, aki vagyok, amiben hiszek és ahogy leélném ezt az életem.

És tényleg csak azt tudom javasolni, hogy az elsőt nagyon-nagyon fontoljátok meg (mert utána úgyis elkap a szíj és nincs megállás), van olyan ismerősöm, aki csakúgy-alapon csináltatott és már-már gyűlöli a képet. Ha kell várjatok, tipródjatok, gondolkodjatok évekig. Mert a végére kifizetődik a türelem, és lesz egy csodás tetoválásod, amit imádsz, és hozzád tartozik. <3

(Asszem ezentúl gyakrabban visszanézek...)