Sziasztok!
Ilyen szempontból még nem gondolkoztam el a mangák sikerének mibenlétén, de van benne valami.
Engem személy szerint annakidején a történetek fogtak meg a mangákban: az ötletes, izgalmas elbeszélés. Valamint az, hogy egy történetből meg lehet ismerni a japán kultúra adott szféráját (mégpedig elég valósághűen, hisz ki festhetné le jobban a japán valóságot/történelmet, mint egy ott élő mangaka?). Pl. egy japán iskolát, vagy az Elfen Lied-ból (a dicloniusok mibenlétén túl) egy japán ház felépítését, meg a mindennapi élet apró örömeit: mit esznek? Hogyan szórakoznak? Ez a legszuperebb az egészben.
Az is nagyon szimpatikus vonása a műfajnak, mint azt említetted, hogy van eleje és vége. Az amerikai képregényeket azért (sem) részesítem előnyben, mert olyanok, mintha függenének az időben: Ha az ember megnéz egy 20évvel ezelőtti Batmant vagy akármit, ugyanazt látja, mint ma. Ugyanaz a jellem, történet... nem tudom, hogy a rajongóik hogy bírják ezt a monotonitást.
Az is a manga mellett szól, hogy lehet egyszerre kapni az összes kötetet. Ha valaki el akarja kezdeni olvasni, nem kell vadászni az első számra, ami 40 éve jelent meg és a gyűjtők is vérben forgó szemmel kapnak utána.
Egyvalamivel nem vagyok csak kibékülve: az olyan eposzi hosszúságú mangákkal, amik 40 vagy annál több kötetből állnak. Szinte generátorral lehetne már írni őket tovább, és csak azért rajzolják őket, mert az elején siker volt, és a rajongók veszik. Laposak az ilyenek szerintem, és megette a fene az egészet, ha a elveszik a műből a lényegi lendület.