Kioli:
A békeajánlatod valahogy sokkal őszintébbnek tűnne, ha közvetlenül után nem próbálnál még egyet rúgni a témán (az idézetek, ugye). Értem én, hogy ettől valakinek érzed magad, de ha ezt az erőfeszítést érvekbe fektetted volna, akkor nem itt tartanánk.

Mindazonáltal mostanra a vita elveszítette azt a csekély szórakoztató értéketét is, amivel az elején még rendelkezett (értsd: ezen már röhögni sem tudok).

A következő sorok jelentik az utolsó hozzászólásomat a témához egy jó darabig, szándékom szerint:

A fordítás esetében az igényesség minimuma megköveteli, hogy közvetlenül a forrásnyelvről fordítsunk a célnyelvre. A fordítónak legalább olyan szinten kell ismernie a forrásnyelvet, hogy teljesen megértse a fordítandó szöveget - és (paradoxnak tűnő módon) egy kicsit jobban a célnyelven. Erre azért van szükség, hogy bizonyos hagyományos módon lefordíthatatlan nyelvi formákat (beszélő nevek, szóviccek, szándékos nyelvi játékok, stb) a célnyelven újraalkosson. Ugyanakkor vannak bizonyos teljesen lefordíthatatlan szavak, amelyeket a célnyelven nem lehet visszaadni, csak körülírással, mert egészen egyszerűen nincs rá kifejezés, vagy mert a kifejezés egy komplex fogalmat jelöl. A neveket nem szokás lefordítani (bár ellenpélda is található: Verne Gyula, May Károly, stb). Továbbá hangulati okok is indokolhatják, hogy a fordító bizonyos szavakat vagy kifejezéseket meghagyjon eredeti formájukban.
Ha a forrásnyelv és a célnyelv különböző ábécét használ, előfordulhatna, hogy a lefordított szövegben megjelennének más ábécével írott zárványok, amelyek a forrásnyelv ábécéjét nem ismerő személyek számára értelmezhetetlenek. Ennek elkerülésére jöttek létre a különböző átírási rendszerek. Ezek általában igyekeznek az adott célnyelv hangzókészletéhez igazítva átírni az idegen ábécé jeleit, hogy az átírt szó célnyelvi kiejtését a lehető legjobban közelítsék a forrásnyelvi kiejtéshez. Persze az eredmény (az eltérő hangzókészlet miatt) sosem lesz tökéletes, de ez sajnos elkerülhetetlen. Minél több a hangzóazonosság a forrás- és a célnyelv között, az átírás annál pontosabb tudja visszaadni a forrásnyelvi kiejtést a célnyelven. Az egyes átírási szabályokat a célnyelv helyesírási szabályai rögzítik.

A fentiek alapján japán manga igényes magyar fordításnál a forrásnyelv értelemszerűen a japán, a célnyelv a magyar, az átírás pedig a magyaros. Hogy otthon, a sufniban ki mit és hogyan ír át, az az ő dolga. A személyes ízlése (hogy neki mi tetszik) az szintén. De az igényesség az objektív, kívülálló által világos ismérvek alapján megítélhető, és mint ilyen, személyes preferenciáktól függetlenül eldönthető.
Ugyanakkor a mangakiadás esetén nem az átírás az egyetlen (és nem is döntő) kritériuma az igényességnek: ilyen még a kötet általános megjelenése, a használt betűtípusok illeszkedése, a lapok fűzése/ragasztása, a fordítás (ami, mint tudjuk, nem azonos az átírással), a nyomtatás, stb. Tehát egy Hepburn-átírásos magyar manga is lehet igényes kiadvány (lásd pölö Nana), de egy magyaros átírást használó, ugyanolyan minőségű másik kiadvány: igényesebb, mert egyel több kritériumot teljesít sikerrel.
Hogy ez a szempont eddig miért nem került elő? Mert ez egy átírásról szóló topik, nem egy általános kiadvány-igényességi.