beküldve: 2008-07-28 19:30:18
(#145) Válasz Rudymester (#143) üzenetére
Hanon
[ True shotafan ]
Előző con topicjában leírtam már a széktől székig táskás helyfoglalást, most újra.
Képzeljük el azt, hogy van egymás mellett 5 szék. Ebből a két szélsőn van két szép táska. Mi leülünk a két táskával foglalt között lévő három székből kettőre. Majd elmegyünk vásárolni, de sietve, mert 10 perc múlva kezdődött volna amv/cp verseny/nem tudom micsoda, annyi rémlik, hogy siettünk. Aztán nekem bevillan, hogy otthagytam a kamerámat a táskában. Na gyorsan vissza a nagyterembe, erre mit látok? Semmit, nincs ott a táska, csak egy 5 tagot magába foglaló lánycsapat. Az egyik gothloli ruhás (itt is kiemelném az önkritika hiányát, a ruha nagyon szép volt, csak a lány nem annyira) kislány pedig szépen elmagyarázta, hogy "ez itt foglalt volt, nem láttad, ott voltak a táskáink, ez foglalt, hát nem látsz?!". Mondtam neki, nem láttam. Erre még vinnyogott egy kicsit, ezt sajna már nem hallottam, mert a táskámban (ami egy sorral előrébb került a lánykák jóvoltából) kutattam a kamerám után. Fél kézzel intettem neki, hogy jó jó, elég lesz. És nem, nem dugult el, még akkor is szövegelt, mikor már mentem kifelé a teremből.
Namármost, mióta foglalt 3 üres szék? Mikor lett bevezetve, hogy két táskás szék közötti székek mind foglaltak? Könyörgöm.
 
What? Robot zombies with lasers? Lasers don't exist!