Újra megcsillogtattam költő-tudásomat a Honfoglaló kis versírópályázatán, melynek témája a Mikulás. Naszóval:

Óda a Mikuláshoz

Alig várom, alig várom Szent Miklósnak névnapját,
Ablakomban foltos cipőm várja már rakományát.
Lusta voltam, nem pucoltam, mit hoz így a Mikulás?
A csukában helyet foglal tán egy-két aranyvirgács,
De a kedves műszakállas szeszillatú, jó bácsi
Cipőkrémet is bepakol, bár arra senki se kíváncsi.

Hogy ne tűnjön fel rossz színben muszáj mást is adnia,
Mert nekem egy grillsütőre fáj most nagyon a fogam.
Ha nem ad, mikor eljön, a kéményben visszarántom,
Meggondolja, legközelebb kivel is packázzon.

Utána már hazavágyik az északi Lappföldre,
de mire hazaér, Győzike már ott áll előtte.

Hihetetlen, mit alkottam, akár egy szép hőseposz,
pont olyan mint egy versike Nikolauszhoz bácsihoz.


Valami azt súgja, nem lett olyan jó, hogy ide is beírjam.