beküldve: 2008-12-07 16:59:18
(#26)
Hanon
[ True shotafan ]
No HungaroComix.
Nem is tudom, valahogy nem volt az igazi a manga felhozatal. Csak egy pultnál tudtam venni valamit (még mindig nem vagyok tisztában a cég/üzletnevekkel), történetesen egy Strawberry Panic vol. 1-et (amit csak hosszas nyafogás árán tudtam kikönyörögni egy barátosném kezéből), és egy Hellsing vol. 9-et. Pedig már pont azon voltam, hogy "a fenébe is, elfelejtettem előrendelni DarkHorsetól, viszont fórumokon írták, hogy csúsztatták a kiküldéseket, ezek szerint magyar boltokba még később kerül", erre tessék. Horray! Eladó kedvesen közölte velem, hogy "úgy tudja a 10. kötettel véget ért", erre bólogatás "igen igen, tudom, 95 fejezet" - és itt majdnem belekezdtem egy kisebb összefoglalóba, csak akkor rájöttem, hogy nem azon a helyen vagyok ahol erre igényt tartanának. :') MangaFanék értelemszerűen AK-ra időzítették az új megjelenéseket (damn you), így ott se nagyon tudtam vásárolni. De hogy nem volt legújabb Mondo, az egy kicsit megütött, ezt kénytelen voltam az Örsön, Árkádban beszerezni (igen, mégis megvettem).
Vissza HC-ra, végül annyira nem találtunk semmiféle érdekesebb mangát, hogy megálltunk szépen egy pultnál ahol meglehetősen sok poszter volt található, és végignéztük mindet. Körülbelül 6-7 Bleaches, Narutós és Death Noteos váltakozik folyton, nagy ritkán belebotlottunk egy Tsubasa Chroniclesbe, Chobitsba, és egy darab Linkbe (Zelda), ami már con óta a falamon nyugszik. Noigen, én a Tsubasásat és az egyik Chobitsosat vettem meg.
Ezután jobbra csoszogás Holdfényékhez (igen, őket felismerem). Egyből kiszúrtam bikinis Saber alatt egy szép kékhajú kislányt, és szépen elelmélkedtem 10 percet azon, hogy "vajon ez az aranyos leszbikus kislány a Kannazuki no Mikoból vagy a Touka Gettanból való-é, vagy ha nem akkor milyen dating simből?", végére már eladó kislány is besegített. Kiderült, hogy most melléfogtam. Az addig jó, hogy játékból, de eddig számomra ismeretlen volt a címe. Egyik barátnőmnek megint alkalma nyílt elsütnie a "nem ismered? az már rég rossz" szállóigénket (ami igenis jólesik x3). Aztán végül egy miniChii-t vettem (gothic loli vagy miaszösz), nagy maidChii kicsit várat magára, még kell vennem egy base-t a Rena resinem felújításához plusz ugye karácsonyi ajándékok ismerősöknek), nomeg az előrendelt Rozen Maiden vol. 3 ami kicsit elfelejtődött.

Vetítés: végül is szinkronos Hellsing ment? Sajna erre ár nem maradtunk.
 
What? Robot zombies with lasers? Lasers don't exist!