beküldve: 2009-05-19 09:05:26
(#1251)
Parasikoly
[ Megszállott ]
No, kiskalózok! (bár, ahogy tapasztaltam, dúskálunk a colosokban ^^)
Jó muri volt ez. Az elsőrandis szűz go-go lányok bátroságával viseltettem az elején, meg utána is, de mikor besötétedett, már képes voltam 2-3 szavas mondatokat is kierőszakolni a számon.
Párdon, akivel nem beszéltem sokat, vagy egyáltalán nem, de lehet, ők jártak jobban. Szegény Kami legalábbis egy-egy megjegyzéstől is kikészült már. Tőle utólag is halmozottan kérek elnézést. ^^
Dragdának bezony köszönjük a sütiket, faják lettek.
Alister uraságnak köszönjük az elszállásolást, anyukájának pedig a reggeli táplálékot.

Azok a képek, amikre én is odakerültem véletlen, úgy látszik megsemmisültek a közjó érdekében. Főleg a fonotthajas móka lehet retinát erőszakoló látvány. x_O

A legyilkolt férfiaktól és megerőszakolt kőzetektől szerzet kincsekről majd egy fotót dobunk, ha sikerül Nyarlathotep kománkat megrendszabályozni a kabinban.

CP-sek közül pedig még mindig állítom, hogy Helló "Józsi" Kitty volt a legeslegjobb, a második helyezet pedig A Zászlófiú.

Az a két gót lány, akiket Alister ismerőse kapott lencsevégre vasárnap délben, élőben még rémisztőbbek voltak. O_x

 
Ankh-Morpork had dallied with many forms of government and had ended up with that form of democracy known as One Man, One Vote. The Patrician was the Man; he had the Vote.
új | válasz erre | moderátor
Szerk: 2009-05-19 09:11:42