Kazuya fellnéz és Sophiet látja,nem döbent meg, arca meredt volt, szemeiben meg látni lehetet az üreséget, a lány köszön neki de nem szólal meg, elfordul és tovább bámulja a borult eget ügyet sem vetve a kedvese jelenlétének. A kislány csak reszket anya karjaiban de nem a hidegtől hanem az apjától való félelemtől, érezte hogy az apja már nem a régi...