Namármost én sosem voltam annyira oda a japán együttesekért, ez a "fanbiccs" vagy miféle dolog meg végképp távol áll tőlem (ha jól értem vannak páran akik egy-egy visual kei vagy jpop vagy mitök bandatag bitchének titulálják magukat és örülnek neki, ha nekik ez jó hát legyen).

Node. Pár napja drága barátőm megmutatta ezt. Én hülye először meg sem akartam hallgatni "nem vonz az ilyesmi" címen, de milyen mázli, hogy másnap mondocon jegyek beszerzése miatt találkoztunk. Buszmegállóban álldogálva rákérdezett, hogy "ugye nem hallgattad meg azt a számot amit küldtem?" "ja, hát az kimaradt...". Na ekkor előkapta az mp3 lejátszóját és lelkesen elindította a fenti számot (közben eljátszottuk a kedvenc játékunkat "találd ki mit énekel angolul/mi a címe", nagyon szórakoztató, én még a Meikyuu no Lovers refrén végi "Hurry up"-ját sem sikerált eltalálni). Mondom ez nem rossz. Ezen felbuzdulva végigpörgettünk egy fél albumot, mondom ez tényleg nem rossz. Mikor hazajöttem, kierőszakoltam belőle még 'pár' számot.

Nos, iTunes playcount szerint aznap egymás után 16-szor lement az Ultra Soul (plusz ugye még a többi szám is nem kevésszer), és most ott tartok, hogy gyökérmód mosolygok és lüktetek csúnya helyeken mikor B'z-t hallgatok. Najó, utóbbi nem. Annyira.

DEGWUÁÁÁEZANNYIRAJÓ