Azt hiszem én 2 éve kezdtem el nagyban foglalkozni a mangával, és mindig is tetszett ezeknek a felépítése, mind a történet, mind a rajzolás szempontjából.
Persze ki is kellett próbálni ezek megrajzolását XD. Történeteket írni mindig is szerettem, így alap dolog volt számomra, hogy jobban belevessem magam. (tapasztalatgyűjtés sosem árt :3)
Mikor egyre több japán származású mesterművet olvastam, kialakult bennem egy szakadék az amerikai és a japán alkotások között.
Az amcsiknál megszokhattuk a happy and-et, miközben a japánok a leggazdagabb, legárnyaltabb, legsokrétűbb módon fejezi ki azt az egyszerű tényt, hogy az életben egyes események nem mindig végződnek úgy ahogy szeretnénk.
Ez utóbbi alkalmazása nekem sokkal életszerűbb megközelítésnek tűnik, elvégre az életben van egy csomó nehézség, amit sajnos nem mindig lehet kiküszöbölni ><
Tetszik, amikor az iskolákban(nem csak ott, máshol is) olyan történeteket olvastatnak el a gyerekekkel, amik nagyja részben jól végződnek (nem mondom, van bennük tanulság). Az embert túlságosan hozzászoktatják ahhoz, hogy minden csak jól végződhet, és ha jön egy nagyobb akadály, az illető egyszerűen pofára esik.
A japán emberekben eleve nagyobb a feszültség, például a hosszabb munkaidő miatt, de gyermekkoruktól kezdve beléjük nevelik hogy úgy mondjam "az élet nehézségeit". Akár népmesékkel, akár korhoz illő mangákkal, oly mértékben fejlesztik az intelligenciájukat, amely segítségével máshogy szemlélik környzetüket és talán erősebbé teszi őket az akadályokkal szemben, ám mégis tudnak figyelni a másikra ^^.
Na én is írtam egy szép kis regényt XD