A legtöbb ilyesféle, manga-történelemmel foglalkozó írás a manga kifejezés megjelenésével, és Hokuszai Kacusika munkáival kezdődik. Mi most egy kicsit tovább megyünk. Jóval azelőtt ugyanis, hogy a manga szó megszületett volna, Japánban már sokszorosítottak olyan rajzokat, amelyeken felfedezhető a modern manga jónéhány stílusjegye, és itt nem az óriásrobotokra gondolunk Sőt, még ezeknek is van előzménye.

Akivel érdemes kezdeni, egy buddhista szerzetes, bizonyos Toba (~1053-1140). Mint minden ráérő értelmiségi, szabad idejében ő is azzal foglalkozott, hogy a munkáját kritizálta. Karikaturisztikus rajzai máig fennmaradtak: részeg szerzetesek, Buddhaként trónoló béka, állatok emberi szerepekben, és így tovább. Elkövette viszont azt a hibát, hogy nem adott jól csengő nevet a műveinek, így a gyorsan népszerűvé váló tekercseket róla nevezték el (toba-e rajzok). Ez akkor lett volna külön érdekes, ha történetesen ott is halállal büntették volna az államvallás kritizálását (mint Európában még jópárszáz évig); nem kellett volna sokáig nyomozni a készítő után. De nem így történt, Toba sokáig alkotott, bár az újabb kori kutatások azt mutatják, hogy a fennmaradt toba-e rajzok csak egy részének volt ő a szerzője.

És mi köze a toba-e tekercseknek a mangához? Nincs összefüggő történet, nincsenek dialógusok, épületnyi mechákkal sem gyakran találkozni. Viszont van rajtuk néhány olyan stíluselem, ami sok későbbi meghatározó mangarajzolóra nagyban hatott (mint például arra a legendás Kazuo Koikére, aki mellesleg egy egész generációt nevelt ki híresen szigorú mangaiskolájában). Ilyenek a tájábrázolás jellegzetességei, az "elnagyolt", jellemábrázolásra fokuszáló ecsetkezelés, az alakok és a környezet stilizálásának technikája, a kezdetleges tónusozás ésígytovább. Ha tehát valami okból a mangák stílusgyökereit keressük és az ösztöndíjba belefér a repjegy, érdemes ellátogatni a Toba-e tekercseket őrző múzeumokba. Többek között arra is rádöbbenhetünk, hogy a szamuráj nyúl nem Stan Sakai mester találmánya...