A mangáról hozzáértők általában azt mondják, történet-központú. Ez most azt jelentené, hogy a többi képregényben nincs, vagy gyenge a történet? Nem, csak a mangák másképpen mesélnek.

A manga sokat emlegetett történetmesélési kifinomultságát két dolog teszi lehetővé: a terjedelem és a panelek elrendezése (mindkettőről lesz szó később ). Az egész nagyjából annyit jelent, hogy a manga, ellentétben a legtöbb nyugati képregénnyel, nem témaközpontú, hanem a szereplők jellemfejlődésére koncentrál.

Persze nyilván van téma is, sőt; de vagy a szereplők jellemén keresztül ismerjük meg, vagy erős hatással van rájuk. A főhős például új iskolába kerül: egyrészt az ő szemén keresztül ismerjük meg az új társait, másrészt ő maga is sokat változik, mert -mondjuk- bizonyítani akar egy bizonyos valakinek . Azt pedig már irodalomból tudjuk, hogy változó jellemekkel jóval könnyebb azonosulni. Ez adja a manga egyik nagy vonzerejét.

Nem mintha mások erre nem jöttek volna rá. A különbség annyi, hogy a nyugati képregényekben állandó szereplők vannak egy véget nem érő történetben, a mangáknak viszont van eleje és vége, a szereplők tartanak valahonnan valahová. Nyilvánvaló, hogy Pókember nem mehet keresztül túl sok jellemváltozáson, hiszen tíz év múlva is új történetekben kell szerepelnie (és addig nagyjából minden lehetséges jellemtípuson átment volna ). Tensu Jasiró viszont gyökeresen megváltozhat, mert története véget ér, és nincs tovább. Mindkét típusnak megvannak az előnyei és hátrányai, a Pók rajongóinak nem kell lemondaniuk a kedvencükről, viszont könnyű őt kiismerni; Tensu története elragadó és megrázó dráma, viszont amikor vége, akkor tényleg vége, és nincs újabb ellenfél jövő hónapban. Lehet új kedvencet keresni.

Nagyjából ez adja a manga történetmesélésének sajátosságát, divatos szóval narratív szerkezetét. Persze ez ma már egyáltalán nem különíthető el ilyen tisztán, sőt, talán sosem volt tisztán elkülöníthető . Általában vett jellegzetességek viszont vannak, és ezek a példák jól világítják meg őket.