lehet hogy tényleg jobb a sztorija a mangának de azért az amerikai történetek sem rosszak és én mind a 2-t szeretem...:) amúgy ár vagy 3 ébve rajzolok animékat...és nagyon szeretem...a dragoart tényleg jó bár mielött itt olvastam volna már azelött megtaláltam...^^egyébként vannak olyan mangatörténetek amiknek nincs végük és már nagyon régiek...és én immádom őket mert jók és annak ellenére hogy régi én mindig alig várom már hogy lássam a következő részét...pl narutó vagy vadmacska kommandó vagy full metal panic...és mág sorolhatnám...de egyébként a történetük az ami nagyon tetszik....pl narutó egy kisgyerek árva és ninja akar lenni de eléggé béna...de sikerül neki de aztán ő már hokáge akar lenni és annak ellenére hogy nagyon nehéz főlleg neki ő megpróbálja..és közben reménytelenül szerelmes...:)

Biztos velem van a baj, de már kezd nagyon irritálni ez az "amcsiellensség". Nem más ez mint kultúrsznobság, vagy nevezzük inkább kultúrtahóságnak a tisztelt társaságot...
bezzeg akkor megsértődünk, mikor az animet/mangát lededósozzák meg csáposvéresgonosz jelzőkkel illetik. Legyünk már nyitottabbak, kapow!
Az most mitől kevesebb, ha valaminek nem a totális annihiláció a vége? Engem speciel a folyamatos negatív véget érő történetek tudnak irritálni.
Attól, hogy valami japán, még nem jelenti azt, hogy minőségi és ez az "ellentáborra" is érvényes.

"...miközben a japánok a leggazdagabb, legárnyaltabb, legsokrétűbb módon fejezi ki azt az egyszerű tényt, hogy az életben egyes események nem mindig végződnek úgy ahogy szeretnénk."

Ez az érem egyik fele. A másikon viszont olyan művek vannak, amik arról szólnak, hogy ha akarod, minden sikerülhet.

Olvass esetleg Sandmant, Hellblazert, Watchment, etc és akkor lehet, árnyaltabb képet kapsz a nyugati képregényekről.

Hát azért nem minden amcsi képregény happy endinges, max azok, amik eljutnak azokhoz akiket nem is igazán érdekelnek. Másrészt te atyaisten mennyi sablon mangát-animét láttam már amiben minimalizálták az eredeti gondolatok számát, de legalább rajongható főhősei voltak és ... ennyi. A japán cuccokban ugyanúgy ott van az is hogy a jónak kell nyernie ( még ha valóban feltűnően gyakran jut el hozzánk az ellenkezője is). Az hogy látunk sok olyat is, amiben nem ez történik, lehet hogy azért van, mert vagy több ilyet nézünk/olvasunk, mint más kultúrkörből származót, és akkor beüt a nagy számok törvénye, vagy azért, mert az aktuális gonosz győzős darab pont egy épp felhypeolt anyag amit mindenképp meg kellett vennünk. Amúgy meg nem értem, mért alacsonyabb rendű az a történet, amiben nem a gonosz győz. Ha a valóságot akarom, kimegyek a Keleti pályaudvarra este azt reggelre nem érek haza egy darabban, vagy elmegyek egy emberrel a Moszkva téren, aki munkát ajánl és mindenféle baljós elemek veszik körül. Ha a valóság illúzióját akarom, abba belefér, hogy a főhős nyerjen a legelvetemültebb szituációban is, ha azt hihetően teszi. Igaz, hogy ha drámát akar az ember, jót tesz néha a változatosság, de én egyátalán nem tekintem mércének, akármilyen drámáról van szó, hogy happy ending vagy nem. Azaz lehet a drámai eseménynek ugyanúgy pozitív végkifejlete lásd Odüsszeia vagy úgy cakkumpakk a trójai háború története. Na ebben a kettőben egyúttal arra is rácáfolnak, hogy a manga tanítja erőszakra a gyereket, szemben az európai klasszikus irodalommal:)

Azt hiszem én 2 éve kezdtem el nagyban foglalkozni a mangával, és mindig is tetszett ezeknek a felépítése, mind a történet, mind a rajzolás szempontjából.
Persze ki is kellett próbálni ezek megrajzolását XD. Történeteket írni mindig is szerettem, így alap dolog volt számomra, hogy jobban belevessem magam. (tapasztalatgyűjtés sosem árt :3)
Mikor egyre több japán származású mesterművet olvastam, kialakult bennem egy szakadék az amerikai és a japán alkotások között.
Az amcsiknál megszokhattuk a happy and-et, miközben a japánok a leggazdagabb, legárnyaltabb, legsokrétűbb módon fejezi ki azt az egyszerű tényt, hogy az életben egyes események nem mindig végződnek úgy ahogy szeretnénk.
Ez utóbbi alkalmazása nekem sokkal életszerűbb megközelítésnek tűnik, elvégre az életben van egy csomó nehézség, amit sajnos nem mindig lehet kiküszöbölni ><
Tetszik, amikor az iskolákban(nem csak ott, máshol is) olyan történeteket olvastatnak el a gyerekekkel, amik nagyja részben jól végződnek (nem mondom, van bennük tanulság). Az embert túlságosan hozzászoktatják ahhoz, hogy minden csak jól végződhet, és ha jön egy nagyobb akadály, az illető egyszerűen pofára esik.
A japán emberekben eleve nagyobb a feszültség, például a hosszabb munkaidő miatt, de gyermekkoruktól kezdve beléjük nevelik hogy úgy mondjam "az élet nehézségeit". Akár népmesékkel, akár korhoz illő mangákkal, oly mértékben fejlesztik az intelligenciájukat, amely segítségével máshogy szemlélik környzetüket és talán erősebbé teszi őket az akadályokkal szemben, ám mégis tudnak figyelni a másikra ^^.
Na én is írtam egy szép kis regényt XD

Sziasztok!
Még új vagyok a szakmába-mangában-, de nem a képregényekben. Ahogy olvastam hozzászólásitokat teccett amit olvastam. Szinte minnyájan rajogtok érte. Mind1 hogy amerikai vagy japán. Azonban senki sem említette a magyar képregényeket, amik talán már nincsennek is, vagy csak alig a piacon.
Emlékszem a füles rejtvény újságra (ez még ma is meg van), folytatásokban közölte a jobbnál jobb képregényeket. Amik valójában regények rajzolva. Csornay Zoltán, vagy Fazekas Attila illusztrációival. Sőt, némelyik külön kiadást is megért.
Itt, akár a Rejtő Jenő regényekre, akár a Nemere István regényére-Triron-gyilkosságok stb...
Sok remek magyar képregény ami szintén része a képregény kúltúránknak, ami most bővül a japán stílussal.
És, ha már a gyűjtés is szóba került, hát én az voltam.
Lelkes "KOCKÁS" magazin; aki emlékszik rá, végig képregény. Francia képregények magyarul. Több külön történet, és szinesben egészen az 1980-as évek elejétől.
1-től 47-ig meg van. -ennyit rólam.
Szóval színes a paletta. Lehet válogatni kinek mi teccik.
Ja, és bocs a bő nyálért. Direkt volt. hihi...
Üdv

Én még eléggé új vagyok a mangák és animék világában, most kezdek igazából megismerkedni az egésszel, de előtte én is sok amerikai képregényt forgattam már. Azzal egyetértek,hogy ha valaki elolvassa a Batman/Superman/Pókember x-edik számát akkor is tudja, mi a történet: A hős jön,jól elveri a gonoszt és vége, és azzal is hogy az első részeket nehéz beszerezni, de (mint már Ti is írtátok én csak megerősítem ezt a vonalat ^^') ez ízlések kérdése, szerintem attól még lehet valami jó, hogy -kis változtatásokkal- ugyanaz a történet.
Gyűjteni valamit pedig jó dolog és az az érzés felülmúlhatatlan ,amikor a gyűjteményed darabja példának okáért egy Pókember képregény első száma. ^^

Itten van az eb elhantolva
Más az amerikai és más a japán néplélek, a kulturális alaphangoltság.

Ej, mégis szociológusnak kellett volna mennem

Van egy példabeszéd az európai és a japán ideál közötti különbségről, amely szerint Napóleon Európában Waterloo-ig hős, Japánban viszont csak utána kezdene azzá válni...

hm, én nem nagyon értek az amerikai képregényekhez, leragadtan Garfieldnél (de annak nagy fanja voltam/vagyok), de hallottam egy jó hasonlatot az amerikai-japán képregényre:

Míg az amerike Clarke Kent arról álmodik, hogy egy nap Szupermen lesz, a japán Szupermen arról, hogy egy nap Clarke Kent lehet.

Ez szerintem valahol azért igaz.

. Laposak az ilyenek szerintem, és megette a fene az egészet, ha a elveszik a műből a lényegi lendület.[/QUO
Detto.Nézzük meg pl. az Inuyashát:alapjába véve jó,bár nem egy világrengető történet,élvezhető is egy ideig,de mostmár a mittoménhányadik résznél tartva-és még mindig rajzolják-az egész történet kezd veszteni a lendületből,és olyan eröltetett kezd lenni az egész...

Killing Joke...Fantasztikus, főleg a vége... Az egyik legjobb hős imho Batman

*Toronyidézet törölve. A moderátor*

Ha már amerikai képregényekről van szó, akkor nem szabad elfelejtenünk, hogy ez egy üzletág, és mint olyan más a japán és amerikai üzletpolitika is. A japánok, mint tudjuk szeretnek kész történetekkel dolgozni, és hiába 30 részes egy jól futó sónen, egyszer vége lesz. Ezzel szemben amerikában (elsősorban itt a DC és Marvel párosra gondolok) az a felfogás uralkodik, hogy "minden szám első szám". Aki tehát megveszi mondjuk a Batman 1234521. számát, az nem maradt le semmiről. Maximum nem tudja pontosan, hogy melyik gonoszt, mikor nyomta le. De attól még fogyasztható. Szinte mindent megtudunk a főhősről. Nem azt, hogy mit tett az előző számokban, hanem a jellemét, világhoz való hozzáállását, stb. Valamint ennek is megvan az addiktív hatása, pusztán más lelki beállítottság kell hozzá.

Arról nem is beszélve, hogy kb. pont húsz évvel ezelőtt (1986-ban) futott az a Batman-történet (Batman: The Dark Knight Returns), ami óriási változásokt hozott mind a Batman-mítoszban, mind az amerikai képregényben, úgy a "narratív szerkezetet" mint a lehetséges történeteket ismerve, illetve kb. pont húsz évvel ezelőtt (1988-ban) döbbentette meg a világot a Killing Joke, mely alig pár oldalon teljesen más megvilágításba helyezte Batman és a Joker viszonyát - két évvel később már magyarul is olvasható volt (Batman 1).

Úgyhogy ez a "20 évvel ezelőtti Batmant, vagy akármit, ugyanazt látja, mint ma." erősen sántít, annyira, mintha azt mondanám, hogy minden manga-szereplő szőke, csészealj szemmel, a történetek meg arról szólnak, hogy minél gyakrabban lássunk egy-két kivillanó bugyit.

Öö...Itt ezt egy kicsit kijavítanám, ugyanis én nyugati képregény rajongó is vagyok, és vannak sokkal komolyabb comic-ok is. Frank Miller alkotásai(300, Sin City) Transmetropolitan, Watchmen, V For Vendetta, vagy Constantine, Y The Last Man, ezek eléggé komolyak. Ha valaki idegenkedik a műfajtól, szerintem próbálják ki. :)

Miért, egyesek hogy bírnak hónapokig mindennap autóversenyes játékokkal játszani? Körbe-körbe, mindig ugyanazokon a pályarészeken... És az emberek mégis odavannak érte, mint az amerikai képregényeket...