Most játszottam először, de nagyon megtetszett, szóval én is szeretnék továbbra is játszani!

Most játszottam először, de nagyon megtetszett, szóval én is szeretnék továbbra is játszani!

Én is benne vagyok.

Én szívesen beszállnék egy újabb játékba.

- Hé, állj csak meg! -*kiált utána*- A lovadat vidd magaddal, így kisebb az esélye, hogy ellopják. Nálad jobb helyen lesz, mint nálam, elvégre a te lovad. De azért vigyázz rá, kár lenne érte.
*Azzal mindenféle köszönés nélkül sarkonfordul, és már el is tűnik a sikátorban. Azt, hogy hová megy, nem lehet megjósolni, talán még ő sem tudja.*

Na, azt hiszem, túl vagyunk az első részen. Kíváncsi leszek, ezek után hányan szállnak majd be egy újabb játékba

A lány lehajtja a fejét... Újra felveszi kemény külsejét, felnéz, majd mosolyog. Arca ugyanazt a ridegséget tükrözi vissza amit kapott. Szive továbbra is hevesen dobog.
A szél is felerősödött, megcirógatva lágy, göndör haját.
- Rendben. Köszönöm a jó tanácsot, meg is fogadom. Neked adom a lovamat köszönés képpen. - majd újra lehajtja a fejét, a göndör fürtök előre csusznak, a lány szemeit ezzel eltakarva. - További kellemes napot. Én már úgy is végeztem itt. - majd egy csalóka mosolyt vakar elő.
A lány elfordul, és apró léptekkel nekivág a nagy világnak...

- Ez már nem az én dolgom. Adtam neked egy tanácsot, rajtad áll, mit kezdesz vele. de ha nincs otthonod, talán akkor jársz a legjobban, ha odébbállsz ebből a városból - *jegyzi meg. Azon, hogy a lány bemutatkozott neki, kissé meglepődik, ám már régen megtanulta elrejteni a világ elől minden érzését, így arca és hangja továbbra sem tükröz semmit. Üres, mint egy darab jég.*
- Arishima - *mutatkozik be ő is, így viszonozva a gesztust, majd továbbra is Mya szemébe néz. Kíváncsi, vajon a lány mit reagál a szavaira.*

S miközben egyre közelebb sétál a megmentője, mégis kedvesen rámosolyog a lány. Hiába kemény külső, már le szeretné vetni, és szívből szeretne mosolyogni. Sajnos az élet viszont elvette tőle ezt az ajándékot.
- Nincs otthonom, nem tudom, hol hagyni a lovamat. Egyedül utazgatom a világban.
Felállt a lány és közelebb lépett. Pórbálta levetni kemény külsejét, és egy mosolyt kicsalni magából, kevés sikerrel.
- A nevem Mya.
Majd a szempárba nézett.

*Vállat von, bár a körülötte gomolygó sötétségben ez aligha látszik.*
- Nincs mit. Az egyik megbízómnak így is az útjában
állt ez a féreg. Most már nem fog. Te viszont, fogadj meg egy jó tanácsot: jobban teszed, ha a lovad inkább otthon hagyod. Ebben a városban a ló számít az egyik legnagyobb értéknek, éppen ezért sokakat támadnak meg, akik lóval közlekednek. Főleg ilyen kései órákban. Ezt tartsd észben, ha nem akarsz még több bajt magad köré.
*Míg beszél, kissé közelebb sétál, így végre feltűnik a szemekhez tartozó alak is. Nem mintha túl nagy jelentősége lenne, ki is ő.*

A lány mély levegőt vesz.... Földre rogy, megijedt. Hiába a kemény külső, mégis érző szív az mindig ott van. Észreveszi a figyelő szempárokat, de nem mozdul. Szive hevesen dobog. Pihen egy kicsit...
A két szempárba néz, majd elismerően mosolyog.
- Köszönöm a segítséget!

*Míg az ablakon kifelé figyel, szemtanúja lesz az iménti kis jelenetnek, ami eddig nagyon úgy fest, hogy a kis lovas lány veszélyben van. Feláll, pár pénzérmét dob az asztalra, majd kifelé indul. Másodpercekkel később már a kis incidenstől pár méterre áll. A lámpák fénykörein kívül helyezkedik el, csupán kék szemei világítanak kissé. Minden apró nesz nélkül veszi elő az egyik pisztolyt, majd nyugodt hangon így szól*:
- Öregem, állj meg ott, ahol vagy!
*A férfi hátrafordul, majd gúnyosan belevigyorog a szempárba*:
- Mert ha nem, akkor mi lesz? -*tesz még egy lépést a lány felé.*
- Akkor lelőlek -*húzza fel a kakast.*
- Persze, kisanyám, méghogy -*nem tudja befejezni a mondatot, mert ekkor a másik meghúzza a ravaszt. A golyó átsűvít a levegőn, majd a férfi mellkasába csapódva fejezi be útját, az pedig holtan esik össze.*
- Mondtam, hogy megöllek -*von vállat, majd elteszi a pisztolyt, és pár pillantással a másik lányt veszi szemügyre, ám nem szól hozzá.*

És akkor én is beszállok:

Mindeközben az utca végén megvillan egy vöröses árnyalatú szempár.Érdeklődve kapja fel a fejét a veszekedésre.Mi lenne ha segítene?De mit is foglalkozik vele,nem az ő dolga...
Lassan lépkedve indul tovább az utcán.Mikor meglátja a vitatkozó párost,behúzódik az utca egyik sötétebb részére.Kíváncsian figyeli a kialakuló eseményeket...

*Remélem valami ilyesmire gondoltatok.
Kérdés:akkor most jelen vagy középkor?Mert ha az utóbbi,akkor meg kell változtatom a karakterem ruházatát.Akkoriban nem igazán hordtak farmert.

Én meg folytatom:

Miközben mindenki az italával volt elfoglalva, kinnt a kisvárosi csend közben felborult.
- Engedd el a lovamat! - üvöltöm teli torokból, de a férfi nem is figyel rám.
- hm... kislány.... a határozott és büszke tekinteteddel félelmet vonsz magad köré.
- Ha nem szállsz le a lovamról, te is megízleled a félelmet! - nagyon mérges voltam.
- Mi van a fekete bőrkabátod alatt?
- Gyere ide és megmutatom.
- Fel van vágva a nyelved ám, kislány!
A férfi leszáltt a lóról, pisztoly a kezében. Nem tudtam ellene semit sem csinálni, kinyíratni mégsem akarom magam... Tett pár lépést felém, a félelem rajta is urrá lett, közben vigyorgott...


* Valahogy így? öm... akkor most gondolom a régi időben vagyunk... hát akkor megváltoztatom a foglalkozásomat, és azt mondom, hogy nincs foglalkozásom, itt ott segítek az embereknek egy két munkában. Pl. bárokban felszolgálok... stb... ja és hát persze utazom...

Én is beszállnék,bár én sem játszottam még soha szerepjátékot.Remélem belejövök.
(Ez nem tartozik ide:Rikaszan! Még nem kaptam választ az e-mail-ra,de elküldtem.)

Akkor a karakterem:

Név:Takehiko, becenevén:Kósza
nem:nő
kor: 20 éves
Külső:elég magas, kb. 183 cm, vállig érő sötétbarna,már-már fekete haj,barna szem vöröses beütéssel,nagyon fehér bőr.Bal csuklóján 3 ezüst karlánc lóg,jobb középső ujján pedig egy ezüst karikagyűrű található.Általában bő farmernadrágot hord,hosszujjú egyszerű fekete pólóval,ami kilóg a farmerdzseki alól,sportcipőt,néha bakancsot visel.
Belső:rendkívül zárkózott,nagyon keveset beszél.Általában mindig a sötétben ül és onnan figyeli az eseményeket.Nem szeret középpontban lenni.Viszont nagyon okos és jók a megérzései.
Család:van neki valahol távol.15 évesen elszökött otthonról,mivel elege volt már az állandó megaláztatásokból(ő a legkisebb a családban).
Foglalkozás:hm...az nincs neki.Folyamatosan vándorol egyik városról a másikra.Alkalmi munkából tartja el magát,néha viszont belekeveredik veszélyesebb társaságba is.
Egyéb:Nem sokan nézik ki belőle,de ügyes harcos.A lőfegyvereket nem kedveli,inkább tőrrel,késekkel harcol.Hisz a természetfelettiben.

Ez hosszú lett.

Ilyesmire gondoltál, Arishima?

Igen, erre például én már tudok választ írni

* A kocsmáros még mindig kocsányon lógó szemekkel figyeli minden mozdulatát. Vagy régóta nem volt már dolga nővel, vagy csak rendelkezik némi perverz hajlammal. ~Ha nem hagyod abba öreg, lehet hogy nem távozol innen élve, öreg~ gondolja, s vet egy nem túl kedves pillantást a férfira. Annak egy pillanatra elfehéredik az arca, majd látványosan mással kezd foglalkozni: az egyik elmosott korsót igyekszik fényesre suvickolni.
Az ajtó nyitódását hallva annak irányába néz, s kék szemei egy pillantással végigmérik a belépett, enyhén kalózbeütéses férfit. Mivel mindent egybevetve semmi érdekeset nem talál benne, nem is foglalkozik vele tovább, csupán kortyol egyet az italából.* ~Azt hiszem, ma is eseménytelen napom lesz~ *jut eszébe, miközben újra a közeli ablakon tekint kifelé. Mintha csak várna valakire, ám az öltözékét elnézve ez nem túl valószínű. Kire várhatna egy pisztolyokkal felszerelt lány?*