A mágus hátra néz és a fekete homokot figyeli egy pillanatig, majd visszanéz a lányra.
-Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem én tettem és bevallom, gőzöm sincs, hogy hogyan kerültél ide. Éppen meg akartam ölni...valakit és megláttalak téged. A házadban, amikor felkeltem, már nem voltál ott...

Amikor újra öntudatára ébred, bágyadtan kinyitja a szemét, és körbenéz. Egy tengerparton van, kezei, és egész teste, mocskos a vér és homok keverékétől... ám nem ez volt a legkülönösebb, hanem az őt átölelő alak:
- Axon... mi ez az egész? Hogy kerültem én ide? Ugye az a fekete ösvény nem a te műved? - mutat rá.

Ez ugye, most vmi vicc? Seera közelében lesz csak normális külsejű az a félőrült?

A lány némán elteleportálja magát a házába, majd lefekteti az alvó kislányt a szobájába.
Majd rögtön utána megérzi Kazuyát a parton és vissza teleportálja magát a férfi háta mögé.
- Most szerinted jól van így? - üvölti a lány fenn hangon.


(huh.... ha nem írok, az azt jelenti, hogy elment nálunk az áram, mert baromi nagy vihar van készülőben! de remélem nem lesz az.... )

Csak ment tovább, miközben a hideg szél jeges ostorként csapkodta az arcát. Igazából nem is érezte az időjárást. Amerre ment, a homok fekete ösvénnyé változott a talpa alatt és akkor meglátta őt a földön feküdni. Ahogy közeledett, eltűnt a füst és egyre inkább visszanyerte emberi külsejét. Mire odaért a lányhoz, addigra már teljesen normális volt. Nagyon rossz állapotban talált rá, de nem tehetett semmit érte. Csak a holtakon tud segíteni. Szerencsére ő még élt. Letérdelt Seera mellé és magához ölelte. Közben vetett egy pillantást a földön heverő érdekes kardra.

Kazuya továbbra is a borult eget bámulja tekíntete nem árulkodot érzésről,csak bámult és csak bámult.Nem sokkal ezután felkell,sarkon fordul és lassan zsebretett kézzel elindul...

A lány némán néz kazuyára. Kislányát felemeli a karjába, majd a gyerek elfészkeli magát anyja ölében, majd csendben leülnek a sziklára.
Nem szól a férfihoz, ő is csak nézi a tengert... várja, hogy mondjon valami a másik...

Amikor legközelebb Giorgio benyit hozzá, szó szerint megvadul: a Vér elönti a testét, és rövid időn belül szétmarcangolják egykori ismerősét. A bezártság nem tett túl sok jót neki: amikor kilép a nappali szerű helyiségbe, szó szerint letépi a falról a kardját. Amikor a markolata a kezéhez ér, abból azonnal ömleni kezd a Vér, bele a kardba, így keltve éetre az aranyszínű szfinxet, melynek aurája teljesen magába olvasztja. A pontos csapások hamar felaprítják a fogvatartóit. Amikor kitámolyog a vértelen húsdarabok közül, a tengerparton találja magát, ám fel sem fogja, mi történt, tetől-talpig véresen, ájultan esik össze a homokban. Kardja pedig egy halk koppanással ér földet mellette.

Ezennel én is beszálltam

Már nem érdekelte, hogy mit tesz. Minden lépésére terjedt körülötte a rothadás. A lyukakkal szabdalt szárnyak ismét megjelentek a hátán. Mellette a tengerben, hatalmas, rég elpusztult haltetemek törtek fel a sós víz mélyéről és kezdtek el úszni körülbelül olyan sebességben, ahogyan a nekromanta haladt. Felnézett és megállt, alakokat vélt felfedezni. Egy férfi és egy nő volt az meg egy gyerek. Nem érdekelte a kis család, továbbindult szörnyűséges tengeri kíséretével.

Kazuya fellnéz és Sophiet látja,nem döbent meg, arca meredt volt, szemeiben meg látni lehetet az üreséget, a lány köszön neki de nem szólal meg, elfordul és tovább bámulja a borult eget ügyet sem vetve a kedvese jelenlétének. A kislány csak reszket anya karjaiban de nem a hidegtől hanem az apjától való félelemtől, érezte hogy az apja már nem a régi...

A lány érezte, hogy a közelben van Kazuya és Ivy is. Lassan odasétált hozzájuk, majd mosolyt erőltetve lehajolt a kislányához, majd megölelte.
- Szia kicsim. - majd egy puszit nyomott a lánya homlokára.
- Szia Kazuya...

Megunta az egy helyben ücsörészést és kiment újból, hogy folytassa útját. Szája őrült vigyorra húzódott, kivillantak hegyessé vált fogai. Néha befolyt egy-egy esőcsepp a bal arcán keletkezett lyukon. Karmos kezeivel összehúzta magán a kabátját. Egy tengerparton sétált végig, nem gondolva arra, hogy talán mások is vannak ott.

A tengernél Kazuya ücsőrészik mellete a kislánya aki gondosan bevolt takargatva,rá pillant a gyerekre de már nem úgy mint régen a szemei üreséget és ridegséget mutatot,a lánya csak nézte őt nagyon félt tőle mert soha nem látta az apját ilyenek,hirtelen elhuzodik édesapjától és reszketni kezdet.Kazuya csak nézte,kis idő után a borus égre szegezte rideg tekintetét és csak bámult....

Nyugodtan, megint csak hárman vagyunk, pedig most már lehetnénk többen is.

Most akkor csak ketten játszunk????
Még Valaki???
Júlia, miért nem jössz játszani???
Ismét Üdv, itt Kazuya!


Akkor én is írok:

Egy lány sétált kinn a vihar kellős közepén... Fekete bőrkabátját csak úgy dobálta a szél, haját lófarokba fogta, és felcsatolta, legalább az nem zavarta....
Kiment a tengert bármulni.... Zuhogott az eső, fújt a szél, de őt nem érdekelte....
Egy sziklára ült, s figyelte a háborgó tengert... hullámok hadai ostorozták a sziklákat...
Haja csurom vizes volt, de nem érdekelte, hogy esetleg megfázhat... csak ült és bámult...

Egy kis közbeékelés

Amikor magához tér, egy sötét szobában fekszik, valami nedves lepedő szerűségen. Amikor kissé jobban érzi már magát, tisztán érzi a vászonból áradó vérszagot. Tehát, aki elhozta, tudja, miféle szerzet... Ekkor kinyílik az ajtó, és egy ismerős alak sziluetjét pillantja meg a rászakadó fényben:
- Udin, mi ez az egész? - motyogja halkan.
- Elhoztalak attól a senkiházitól. Előre szólok, ebből a szobából nem tudsz megszökni, mivel a Vérdre nyugtatólag hat ez a fajta sötétség - azzal becsukja az ajtót.
- A rohadt életbe - észre sem vesszi, hogy a forró könnyek ellepik az arcát.

Hát nem tom, h ezen kívül érdemes lenne-e még reagot írnom...