Jin a kérdést hallván szótlan maradt, Kazuya e-közben a földre dobta a kővet megfogta a kéz fejét és teljesen kifordította amitől hatalmasat ordított fájdalmában, és csak forgata közben a kard regenerálta a sebbet, a kezében mind egyes csontja pépé lett zuzva, hirtelen megállt és Jinre nézzet, letérdelt és a fejét lehajtotta. Jin könnyezni kezdet elő huzza a kardját és lassan testvére mögé megy, a kard pengéjét a tarkojára helyezte, Kazuya meg fogta a kardját ami lassan ismét kezdi vissza nyerni Kazuya írányitását. A férfi fellemeli könyes szemekkel a fejét és a lányra nézz. Jin meg erőt gyűjtőt hogy végezen a testvérével.

A lány egy pillanatra látta az érzelmeket a férfi szemében, de nem tudta, hogy mit csináljon...
- Jin? - fordult a másikhoz értetlenül.
- Most mit csináljunk?

Kazuya ügyet sem vetet a lány jelenlétének csak ütőte a csukloját, az ereje fogytán volt, rá pillant a lányra de a szemeiből nem ridegség és üreség áradt hanem szeretet és könny, gyorsan vissza fordult és tovább ütőte a kezét folyamatosan ordítozva, Jin is ott termet a lány mellet és csak nézzte hogy küzd a testvére a kard ellen, nagyon megsajnálta arcáról látta hogy szenved nagyon, Kazuya csuklojából meg össze-vissza fröcskölt a vér...

- Mivel hallhatatlan vagyok, ebből kifolyólag van pár különleges képességem, mint neked. Eddig nem éreztem az erőd, ebből kifolyólag gondoltam arra, hogy most költöztél ide...
Majd egy pillanatra megállt. Érezte Kazuya jelenlétét, nem is messze.
- Jin! - pillantott a férfira - Itt van! Sajnálom Damien, majd folytatjuk a beszélgetést! - majd egy pillanat alatt futásnak eredt, otthagyva a két férfit se szó se beszéd.
Majd pillanatok alatt Kazuya előtt termett.
- Mi a fenét keresel még itt? - a sok dühe kiváltotta a rosszat belőle. Ereje ismét emelkedni kezdett, kezei közt egy fénygömb jelent meg, arra várva, hogy eldobja...

Igen most költöztem a városba - válaszolt Damien - Eddíg máshol éltem de onnan meneküldöm kellett. A klánomat majdhogynem kiírtották és már csak elig maradtunk. De honnan tudod hogy csak most költöztem ide? Nem mondtam el, senkinek hogy ide jövök.

Szerintem én is lépek. Jó éjt mindenkinek!

Kazuya a szellem világban ordítozik, egyre fogy az akkarat ereje.Nem sokára vissza megy a tengerpartra kicsit távol Jintől és Sophietól.
-Haggy békén...-csak ezzeket tudta ordíbálni Kazuya.
A kezéről sehogy sem tudja eltávólítani a mithryl kardot, egy nagy szikla mellet van, egy kisebb sziklát fellvesz a partról ráteszi a kezét a nagyobb sziklára és ütni kezdi a kézfejét ami a kardot tartótta, teljes erejéből ütőte a kard meg egyre jobban izot és a férfi akkarata rohamosan csökent, a kéz fejét már csak pár izom és ér tartóta semmi más, mikor el kezd regenerálodni.
-Jaj neeee...-mondta Kazuya és tovább ütőte a csukloját.
Jin e-közben hallgata Damien szavait, mikor érezte hogy Kazuya a közelben van.

A lány figyelte a férfit... Érezte az erejét, tudta, hogy erős...
- Most költöztél a városba Damien? - néz fürkésző tekintettel, közben próbál másra koncentrálni, és örökre elfelejteni a nemrég történteket. - Csak mert eddig nem éreztem az erődet...

- Nem akartam belefolyni a "beszélgetésetekbe" ezért inkább csak ott fent öldögéltem. - kezdte el mondani Damien - Mindíg kijövök így esténként a tengerpartra és gyönyörködöm a csillagokban. A népem sokat tud róluk és ha én is egyszer majd meg tudom majd mondani belőlük a jövől. De addíg sok idő kell hogy elteljen....

Jin látja az idegent aki bemutatkozik, barátságos takíntetel ő is ugyan ezt teszi.
-Hello a nevem Jin Kazama-és kezet ráz az idegennel.

A lány felnéz a másik férfira.
Egy mély levegőt vesz, feláll a földről, majd leporolja magát. Végig vizslatja a férfit, majd kezet fog vele ő is.
- Sophie vagyok.

Jin szemeit behunya és felkell.
-Ígérem mindent megteszek hogy megállítsam, de tudnod kell hogy ő nem Kazuya, a kard az mi írányitja őt...-
Kazuya eközben Sophie lakáshoz vette az irányt, belép az ajtón és egyenesen a kislány szobája felé veszi az írányt, a kis Ivy ahogy meg hallota az ajtó nyikorgást össze kuporodot és mélyen apja szemébe nézet. A férfi felemeli a mithryl kardot hogy megölje a kislányt, a kislány még mindig apja szemébe nézet és könnyezet.
-Apa...szeretlek-a kislány rekedt hangon mondta.
Hirtelen Kazuya megáll egy helyben a kard még mindig a magasban és hallva lánya szavait és látja könnyeit, ő is könnyezni kezdet, a kard még zöldeben izot amitől hirtelen a férfi a fejére teszi a kezét és ordítozni kezdet.
-Menekülj Ivy!!! Menekülj...-
Kazuya próbált harcolni, megpróbálta a kardot elengedni de nem sikerült, csak ordítozot fájdalmában amitől a kislány szorosan magához ölelte a mackóját és sírt.Kazuya maradék öntudatával ismét nyítot egy átjárot és át ment rajta...

Nevet váltottam: Damien

Miközbe Spohie dühöng egy hang szólal meg a tengepart egyik közeli fájáról.
- Nem egy példaapa. - szólj Damien. - Én ezért már megöltem volna.
Ahogy elhangzik ez a mondat, komótosan leugrik az egyik közeli ágról és odasétál Sophia és Jin párosához.
- Örülök hog ymeismerhetlek benneteket. A nevem Damien. Titeket hogy hívnak?
Azzal kezetnyújt a párosnak.

Júliám, drágám, egyértelmű a válasz, ti bénáztok sorra!

-Akkor azt hiszem, most jobb, ha megyek.-mondja a lánynak, majd megsimogatja az arcát, de még be sem fejezte a mozdulatot, már köddé vált.

Asszem ennyi. Jó éjt mindenkinek.