- Sophie vagyok! - majd kezet nyújt az idegennek. - Ja és ne hidd azt, hogy kezdő vagyok, a legjobb mestereim voltak.... - majd végig néz a férfin.
-Csak nem halott keltő vagy? - a lány érzi a másik erejét, majd jó kedvűen visszamosolyog rá.

Egyenlőre sehanyadik

2. leszek

utolsó leszek.

Én is vagyok (dísznek).

én is.... akkor kezdek..

én is..

Én vagyok.

Na újból vagyok... majd ha lesztek, akkor folytatjuk...
Juj... de várom már, hogy mi fog ebből kisülni....

Oks, akkor írok még egyet.

Nagyjából egy óra múlva egy bőrönddel a kezében lép ki a házból, bezárja az ajtót, majd beszáll az Alfába. Kényelmes tempóban halad a reptér felé. Amikor odaér, megváltja a jegyét, s helyet foglal a váróban. Elővesz egy könyvet, és azt kezdi el olvasgatni, hogy elteljen az a másfél óra.

Rendben, akkor én sem írok addig, mert akkor furán jönne ki a dolog.

Bocsi, mennem kell, este folytatjuk....

-Nagyon is-mondta vigyorogva-téged viszont még nem ismerlek, nincsenek rólad információim, szóval nem pusztítalak el. A halhatatlanok, csak gyorsabban gyógyulnak, nem sérthetetlenek, szóval ne bízd el magad kislány. Miközben a lányhoz beszélt, szépen lassan visszatért emberi külseje és megengedett magának egy mosolyt is.

Ekkor megcsörren a telefon:
- Igen? - szól bele némi hallgatás után.
- Belizár vagyok. Hallottam a tegnapi mészárlásodról. Az egész Nyár Gyermekeit kiírtottad, tudsz róla?
- Persze, hogy tudok.
- És nincs bűntudatod?
- Nincs.
- Pedig igazán lehetne. Ekkora vérengzést csinálni egy mágus miatt...
- Az nem miatta volt, légy erős. Semmi köze ehhez az egészhez.
- Szerinted én ezt el is hiszem?
- Nyugodtan. De ezt majd később megbeszéljük. Most pakolnom kell.
- Miért, hova készülsz?
- Csak lelépek innen -mondja egyszerűen, és leteszi a telefont. Úgy sincsen sok oka a maradásra.

- Halhatatlan vagyok, nem árt, ha ezzel erre céloztál... - majd egy büszke mosolyt engedett meg magának.
És ismét bele kortyolt a martinibe.
- Jól érezted magad? - majd végig nézett a halottakon...