Jin hallván a lány szavait csak annyit mond.
-Rendben...-
Lehajol ráteszi a kezét a lányra és a testvérére és elteleportálta őket a házba, mikor ott vannak Jin lassan a kanapéra fekteti Kazuyát....

Kazuya próbálja elengedni de a kard nem engedi, Kazuya hirtelen nem érezz semmit, ekkor az arca megváltozot oldalra nézz és látja Jin kardját a szabad kezével hirtelen fellkapja ellöki a lányt és határozott mozdulattal levágja a mithryl kardot tartó kezét aminek következtében a mithryl kard ketté hasad, hirtelen minden elcsendesedik az ég ki tisztul, Kazuya elájult és Sophiera borult. Jin lehajol és fell veszi a töröt mithryl kardot amitt a tengerbe dobb és a testvére kézfejét pedig oda teszi ahol volt amitől Kazuya keze össze fort.

Kazuya csak a lányra nézz és sír, a fájdalomtól az egész teste remeg, elméjében meg a karddal küzd. Jin értetlenül nézz, a másik férfi még jobban meg csavarja a kezét, a kard meg még erősebb lesz, Kazuya lassan elvesztí az önuralmát és nem sokára a kard ismét uralni fogja, de Kazuya arcán látni lehet hogy mennyire küzd...

Jin a kérdést hallván szótlan maradt, Kazuya e-közben a földre dobta a kővet megfogta a kéz fejét és teljesen kifordította amitől hatalmasat ordított fájdalmában, és csak forgata közben a kard regenerálta a sebbet, a kezében mind egyes csontja pépé lett zuzva, hirtelen megállt és Jinre nézzet, letérdelt és a fejét lehajtotta. Jin könnyezni kezdet elő huzza a kardját és lassan testvére mögé megy, a kard pengéjét a tarkojára helyezte, Kazuya meg fogta a kardját ami lassan ismét kezdi vissza nyerni Kazuya írányitását. A férfi fellemeli könyes szemekkel a fejét és a lányra nézz. Jin meg erőt gyűjtőt hogy végezen a testvérével.

Kazuya ügyet sem vetet a lány jelenlétének csak ütőte a csukloját, az ereje fogytán volt, rá pillant a lányra de a szemeiből nem ridegség és üreség áradt hanem szeretet és könny, gyorsan vissza fordult és tovább ütőte a kezét folyamatosan ordítozva, Jin is ott termet a lány mellet és csak nézzte hogy küzd a testvére a kard ellen, nagyon megsajnálta arcáról látta hogy szenved nagyon, Kazuya csuklojából meg össze-vissza fröcskölt a vér...

Kazuya a szellem világban ordítozik, egyre fogy az akkarat ereje.Nem sokára vissza megy a tengerpartra kicsit távol Jintől és Sophietól.
-Haggy békén...-csak ezzeket tudta ordíbálni Kazuya.
A kezéről sehogy sem tudja eltávólítani a mithryl kardot, egy nagy szikla mellet van, egy kisebb sziklát fellvesz a partról ráteszi a kezét a nagyobb sziklára és ütni kezdi a kézfejét ami a kardot tartótta, teljes erejéből ütőte a kard meg egyre jobban izot és a férfi akkarata rohamosan csökent, a kéz fejét már csak pár izom és ér tartóta semmi más, mikor el kezd regenerálodni.
-Jaj neeee...-mondta Kazuya és tovább ütőte a csukloját.
Jin e-közben hallgata Damien szavait, mikor érezte hogy Kazuya a közelben van.

Jin látja az idegent aki bemutatkozik, barátságos takíntetel ő is ugyan ezt teszi.
-Hello a nevem Jin Kazama-és kezet ráz az idegennel.

Jin szemeit behunya és felkell.
-Ígérem mindent megteszek hogy megállítsam, de tudnod kell hogy ő nem Kazuya, a kard az mi írányitja őt...-
Kazuya eközben Sophie lakáshoz vette az irányt, belép az ajtón és egyenesen a kislány szobája felé veszi az írányt, a kis Ivy ahogy meg hallota az ajtó nyikorgást össze kuporodot és mélyen apja szemébe nézet. A férfi felemeli a mithryl kardot hogy megölje a kislányt, a kislány még mindig apja szemébe nézet és könnyezet.
-Apa...szeretlek-a kislány rekedt hangon mondta.
Hirtelen Kazuya megáll egy helyben a kard még mindig a magasban és hallva lánya szavait és látja könnyeit, ő is könnyezni kezdet, a kard még zöldeben izot amitől hirtelen a férfi a fejére teszi a kezét és ordítozni kezdet.
-Menekülj Ivy!!! Menekülj...-
Kazuya próbált harcolni, megpróbálta a kardot elengedni de nem sikerült, csak ordítozot fájdalmában amitől a kislány szorosan magához ölelte a mackóját és sírt.Kazuya maradék öntudatával ismét nyítot egy átjárot és át ment rajta...

Jin szomoruan a lányra nézz és felel a kérdésre.
-Én semmit, a kard tette ezt vele...-
Kazuya mind-e közben egy teljesen másik világban volt aholl minden szürke volt még a napot is beleértve és kobórló szellemek cikáztak ide-oda, de a férfit ez nem érdekelte csak lassú léptekkel haladt előre és előre nézett. Jin szomoru tekíntetel lehajol a lányhoz és a szemébe nézz...

A férfi nem érzet semmit ugyan olyan rideg és üres maradt a szavak és a pofon után, csak annyit mond:
-Azt hiszed érdekel bármi is amit mondasz???-démoni hangon.
A szemei vörösen világitotak és elkezdte fojtogatni a lányt lassan a magasba emelve őt,a lány nem tudot semmit tenni, Kazuya a lány erejét leblokkolta, ekkor hirtelen a semmiből meg jelenik Jin:
-Haggyd őt békén!!!!-kiáltota Jin.
Kazuya csak nézte és eleresztete a lányt, Jin lassan leszált és csak annyit mondot a testvérének:
-Kérlek Kazuya beteg vagy...enged hogy segítsek.-
-Én???Beteg???sosem voltam még ilyen jól...-mondta Kazuya ridegen.
Hirtelen egy furcsa zölden izó mithryl kardot ránt elő, furcsa írás volt rajta ami sem emberi sem démoni nyelvhez nem volt hasonló.A levegőben megsuhintota amitől egy kapu nyilt meg.
Ránézet Sophira és csak annyit mondot neki:
-Most megusztad, de legközelebb nem fogod...-
És ekkor átlépet a kapun, Jin próbált oda szaladni hogy megálitsa de akkora már a kapu bezárult, Hirtelen a lányra nézz és megkérdezi tőle:
-Jól vagy???-

A férfi csak hallgatja a lányt.
-Ahozz nincs semmi közöd,és nem is lesz közöd. A lányunk pedig veled lesz. Hissz te vagy az anya, vagy inkább tedd árva házba mégegyszer vagy ahova akkarod, engemet egy kicsit sem tudd érdekelni.-
Kazuya ismét csak rideg és üres hangon mondta végig.

Kazuya megáll a kérdés hallatán, megfordul és ránézz.
-Én magasról teszek arra hogy jól van-e így vagy sem...-
Kazuya hangjából csak üreség volt, tekíntete rideg volt és üres, semmi érzést nem mutatot az arca...

Kazuya továbbra is a borult eget bámulja tekíntete nem árulkodot érzésről,csak bámult és csak bámult.Nem sokkal ezután felkell,sarkon fordul és lassan zsebretett kézzel elindul...

Kazuya fellnéz és Sophiet látja,nem döbent meg, arca meredt volt, szemeiben meg látni lehetet az üreséget, a lány köszön neki de nem szólal meg, elfordul és tovább bámulja a borult eget ügyet sem vetve a kedvese jelenlétének. A kislány csak reszket anya karjaiban de nem a hidegtől hanem az apjától való félelemtől, érezte hogy az apja már nem a régi...

A tengernél Kazuya ücsőrészik mellete a kislánya aki gondosan bevolt takargatva,rá pillant a gyerekre de már nem úgy mint régen a szemei üreséget és ridegséget mutatot,a lánya csak nézte őt nagyon félt tőle mert soha nem látta az apját ilyenek,hirtelen elhuzodik édesapjától és reszketni kezdet.Kazuya csak nézte,kis idő után a borus égre szegezte rideg tekintetét és csak bámult....