Leül a lány mellé és végig méri.
-Rosszul vagy?
Furcsa volt ilyen állapotban látni Juliát. Még soha nem látta ilyennek rövid ismertségük alatt.

Nem néz Theora, csak ennyit mond:
- Szia - egy pillanat erejéig úgy érzi, mintha kissé megszédülne, így a térdére hajtja a fejét, és vesz pár mély levegőt.

Ahogy körülnézett, nem messze meglátta Juliát. Tökéletes éjszakai látása nem hagyta cserben. Hangtalanul felkelt és odament a lányhoz. Nem igazán tudta, hogy miért csak odament, ennyi. Lenézett rá, közben szemei zölden csillogtak a hold fényében. Néha előnytelen, ha dolgozik, mert észrevehetik, ha olyan szögből nézik. De hát legalább nappali fényben lát.
-Őőő...szia.

Hangtalan léptekkel sétál az egyik tó partján. Terepzsínű egyenruháját fehér lenvászon nadrágra, és mélykék blúzra cserélte, vörös haját pedig lófarokba fogta össze. Most is van nála fegyver, igaz csak két vádlijára erősített tőr, a puskát inkább otthon hagyta. Egy idő után letelepszik a tó partjára, kibújik a szandáljából, és lábfejét a vízbe mártja. Így mered maga elé, és gondolkozik.

Szokás szerint éjszaka indult útnak, most viszont nem a munka hívta, ugyanis mára nincs semmilyen feladata. Egy csendes helyet választott magának, történetesen egy tópartot. Most teljesen fegyvertelen volt és a high-tech ruhája sem volt rajta. Egy egyszerű fekete ingben meg nadrágban volt. A fekete ruházat megszokásból maradt. Leült a fűbe és egy kicsit kikapcsolt. Most nem gondolt semmire.

Csak áll dermedten a sötétben, de észbe kap és elindul a kocsijához. Még egy km-t kell megtennie addig, szóval van ideje gondolkozni...

- Szép szavak egy senkiházi tolvajtól. De most már hagyj elmenni - azzal megkerüli a férfit, és továbbsétál. A bázis parkolójában felül az egyik vörös-ezüst motorra, és elhajt. Nem akar mást, csak hazamenni végre.

A lány után fut és elé áll.
-Sajnálom. Már nem kell a lánc. Egyébként sem nekem kellett, hanem megrendelőnek lett volna. Már rég nem dolgoztam neki. Felajánlottam, hogy segítek, de te nem akartad.

- Nem hiszek neked - rázza meg a fejét - És nem mondok el neked semmit, csak ennyit: Washington, Nemzeti bank, 587-es széf. Ott van átkozott láncod. Az apám már halott, nekem meg nem kell. Eladhatod jó pénzért - azzal meg sem várva a választ, elsétál.

-Igen, nem az én dolgom, csak érdekel. Látom, hogy gond van és annak idején miattad mondtam le a melót. Nem akartál felfogadni, tehát elmentem. Én nem vagyok az ellenséged, szal elmondhatotd.

- Semmi, nem a te dolgod - csúszik messzebb a másiktól. Az utóbbi időben volt ám ideje meggyőlölni az olyanokat, mint Theo, meg az orgyilkosok. Bőven kijutottak számára ebben a két évben.

Visszateszi a puskát és leguggol a lány elé.
-Nem hangzol valami boldognak. Mi a baj? Közben a ruha ismét felvette eredeti formáját, igaz eddig is csak úgy nézett ki, mint ami megfeszült.

- Talán, mert mindig az utadban vagyok, nem? - kérdi halkan, miközben lecsúszik a fal mentén, és leül annak tövében. Csak ül, és üres tekintettel mered az ágre. Késő van, ideje lenne hazamennie.

-Nem mondtam, hogy megöllek.-mondja a lánynak, majd leveszi a hátáról az új puskáját, hogy le tudjon ülni és a térdére fekteti. Ruhája továbbra sem enged.
-Én mindig jó helyen vagyok, csak te balhézol. Rossz munkád van, ennyi. És miért akarnálak megölni? Ez idiótaság.

Csak elmosolyodik.
- Ugyan már, megint csak a szád jár... A múltkor sem öltél meg, amikor alkalmad lett volna rá, most sem fogsz. És már megbocsáss, nem kontárkodtam bele semmibe, csak a munkámat végeztem. Te vagy mindig rossz helyen.