- Szerinted én az leszek, ha megölöd az apámat? Ne reméld... Akkor, esküszöm neked, ki foglak nyírni. Nem érdekel, hogy mestertolvaj vagy, és eddig mindent meg tudtál úszni, én meg foglak ölni. Ezt megígérhetem - mondja mindezt aranyosan mosolyogva, majd az ajtó felé indul. Utoljára még visszanéz:
- Én elmondtam a magam verzióját, szóval, azt teszel, amit akarsz. Nem érdekel.

Fenébe, pont most nincs alattam a védő szerelés.-gondolja magában, miközben térdre esik, majd elkezd fetrengeni a földön. kb. 10 perc fetrengés után feltápászkodik. Gőze sincs, hogy miért hagyja ezt, de elvigyorodik.
-Nem izgat, hogy mit gondolsz. Megszerzem a láncot. És ne akarj az utamba állni. Nem vagyok mindig ilyen elnéző.
Ezt mind olyan kedvesen mondta, mintha randira hívta volna a lányt.

Megragadja a srác kezét, és annál fogva maga felé penderíti. Lábujjhegyre áll, hogy egyenesen belenézhessen Theo barna szemeibe.
- Meg ne próbáld! - sziszegi egészen közel a másik arcához. Azzal újra telitalpra ereszkedik, megfogja a srác válait, majd egy határozott mozdulattal felrántja először a bal, majd a jobb térdét, egyenesen Theo gyomorszájába. A következő két rúgás pedig egy picit lentebb találja el . Azzal még egy határozott ütéssel pofonvágja a tolvajt, mielőtt az összerogyna.

-Nekem viszont dolgom van.-mondja, majd betömi az utolsó falatot.-Az apád biztosan megmondja majd, hogy merre van. Egyenesen a lány szemébe néz és elvigyorodik, aztán elindul az ajtó felé. Mikor elhalad Julia mellett ennyit mond:
-A helyedben vigyáznék apucira.
Persze ez is csak kamu, neki csak a lánc kell, nem fog senkit kinyírni ezért, legalább is remélte, hogy így lesz.

Míg a másik a konyhában "szorgoskodik" magára kapja a kiválasztott ruhadarabokat, majd kimegy a konyhába, és kényelmesen nekidől az ajtófélfának:
- A láncot tényleg leszarom, de az apámat nem. Az a lánc a legdrágább kincse, és ha azt ellopják, abba belehal. Tehát nem mondom meg, hol van. Törődj már bele, és tűnj el innen, mert be kell mennem az egyetemre! - tör ki belőle.

Ezt nem hiszem, el!-visszhangzik a gondolat a fejében. Elveszi a pengét és visszateszi a tokjába.
-Nem hangzol úgy, mintha érdekelne, hogy merre van a lánc, tehát elmondhatnád nekem a helyét.
Megunta az egy helyben álldogálást és éhes volt, ezért elment a konyhába kajáért.

- Felőlem - von vállat. - Nyugodtan megölhetsz, így legalább az utolsó esélyed is elúszik, hogy megtudd, hol van az a francos nyaklánc. Szóval, láss neki egészen bátran. Én nem tartok a haláltol.
Minden szavából teljes lelki nyugalom árad. Magában már megbékélt az istenekkel.

-Akkor kénytelen leszek kioltani az életed.-mondja hidegen. Az öve hátsó felén lévő tokból előhúz egy katonai kést és a lány nyakához szegezi. Persze nem áll szándékában bántani, de ő ezt nem tudja.
-Hol van?

- Neked is jó reggelt - jegyzi meg szárazon, miközben egy farmert és blúzt szorongatva szembefordul a másikkal, és bájosan mosolyog rá:
- Még mindig nem tudod megérteni, hogy nem mondom el neked, bármennyire is szépen kéred, Theo? - kérdezi kedvesen, miközben eloldalazik a férfi előtt, és egy fiókhoz megy, hogy némi fehérneműt bányásszon elő magának.

Észrevette, amikor kiment a lány, de csak akkor kelt fel, miután visszatért. Szinte hallhatatlanul mögé sétált és feltette az ismert kérdést:
-Merre van a lánc?

Másnap az ébresztőóra csörgése veri fel. Álmosan pislog egyet, majd felül az ágyban. Szívből reméli, hogy a tegnap átéltek csak egy félig rossz álom részeit képezik, ám amikor lenéz a földre, csalódnia kell. Theo ott alszik a szőnyegen.
- Hát ez nem nyert - mormogja csalódottan, majd kikászálódik a takaró alól, és elvonul a fürdőszobába. Fél órával később, maga köré tekert törülközőben és vizes hajjal lép be a hálóba, a szekrényhez siet, és a ruháit kezdi összeszedegetni.

- Hát, ha neked a padló kényelmes, akkor nyugodtan alhatsz ott. Na, szép álmokat, tolvajkám - azzal lehúnyja a szemét, s mély álomba merül.

Most már tényleg nem tudta, hogy mit csináljon. Levette a kesztyűit és végigsimított a lány arcán. Miért ilyen aranyos?
-Kérlek..-mondta neki még egyszer, majd lemászott róla és lefeküdt az ágy mellé a földre és várta a választ. Még van két napja a feladatra.

- Akármilyen szépen kérsz, a válaszom nem. Jóéjt - azzal lehúnyja a szemét. Másodpercekkel később már halkan szuszog, mintha mélyen aludna. Ki tudja, lehet, hogy így van, de lehet, hogy mégsem...

-Kérlek...-mondja a lánynak. Most, hogy sötét van, simán kést ránthatna, mégsem teszi. Számára továbbra is olyan a szoba, mintha ki lenne világítva. Egyenesen a Julia szemébe néz, nem mehet vissza a lánc nélkül. Egy kicsit elfordította a fejét így megcsillant a zöld fény a szemeiben.