A srác elvette a cigit és elővette a saját önygyújtóját és rágyújtott. Lassan szívta a cigijét mint aki már hosszú idő óta nem jutott volna cigihez.
- Micsinálsz itt? - kérdezte a lányt.

A lány végig nézett a férfin, majd tekintete megállapodott a szemein.
- Persze.
Majd elővett egy bontatlan dobozt, kibontotta, majd felényújtotta...

Már teljesen elszívta a cigijét amikor egy magas, fiatal, farmeros, kékpólós srác elsétált előtte. A srác haja lófarokba volt összefogva a hátán. Bakancsán minden lépésnél megcsillantak a holdfényben a szegecsek. A srác elment a lány mellett és megált és visszanézett rá.
- Elnézést tudnál adni egy cigit? - kérdezte....

(Na, akkor én is kezdek egy történetet)


Egy magas, vékony, derékigérő, göndör hajú lány sétál az éjszaka leple alatt az utcán. Fekete farmert, piros, testhez simuló pólót visel. Csak csizmája kopogása veri fel a csöndet. Lazán előveszi a cigarettás dobozát, kihúzza az utolsó szálat, majd a dobozt egy gyenge mozdulattal eldobja. Kettőt beleszív a cigibe, majd körbenéz az utcán.
- Minden olyan kihallt... - morogja magában.
A hold kellemes fényt adva világítja meg a kis utcát. Nekidől a falnak, majd csendben tovább szívja a cigijét...

no comment....

Te meg min vigyorogsz ennyire, Sophie?

Egy új történet.

Egy elhagyatott, poros kisvárosban sétált. Előléptették, ezért már nem csak az ügyek elsimítása volt a dolga, hanem a probléma okozóját is meg kellett keresnie és kiszabnia rá a megfelelő büntetés. Fekete kabátja lobogott a szélben. Egy vérfarkashoz jött, úgy tudja, hogy itt rejtőzött el a szőrmók. Két oldalon mellette két halott segítő cammogott. Viszonylag friss hullák voltak, ezért még jó állapotúnak tűntek. Hirtelen meglátott egy árnyékot.
-Gyere elő!-kiált oda neki.
A vérfarkas előugrott és amikor meglátta, már értette, hogy miért kellett megkeresnie. Egyáltalán nem volt átlagos lény. Az átlagos fajtársainál háromszor nagyobb volt. A mágus csak nézett, ilyet még nem látott. A probléma az volt, hogy a lény nem akarta meghallani, amit mondott és nekitámadt. Ahogy neki ugrott, az óriási súj ledöntötte a földre. A két zombi azonnal megragadta az állatot és szabályosan elrepítették gazdájukról. ezután odamentek a fekvő szőrméshez és leszorítottaák. Axon hívására a közeli temetőből újabb két hulla jelent meg. Ők már jóval ramatyabb állapotban voltak, de azért harapni így is tudtak. Már tudta, hogy mit kell tennie, ez a lény mindenkire veszélyes. A másik két zombi az állat lábait fogta le, majd elkezdték négy irányban húzni azt. A mágus nekitámaszkodott egy ház tövének és onnan nézte a jelenetet, majd a szája torz mosolyra húzódott.
-Tépjétek szét.-mondta vigyorogva a hulláinak.
Egy hatalmas nyüszítés hallatszott, majd csontok roppanása és a hús szakadásának hangja követte ezt. A nekromanta elégedetten vigyorgott.
-Egyétek meg.-mondta nekik még mindig mosolyogva.
Egy óra múlva nem maradt más, csak egy kevés csont és egy hatalmas vértócsa. Mikor a hullák végeztek, visszaparancsolta őket a nyughelyükre, ő maga pedig bement a kocsmába, leült egy székre és elaludt. Több napja nem aludt már, ezért most lepihent. Nem éppen kellemes hely, de a célnak megfelel...

Egy kis kezdőlöket az esti játékhoz.

Másnap szokatlanul korán kel, kissé nyújtózik, hogy megmozgassa elgémberedett izmait, míg végül belebújik az ágy végében lógó szürke köntösbe. Kilép az erkélyre, és vet egy pillantást az alatta elterülő kertre, és a távolban húzódó, murvával felszórt útra. Kissé összezavarodott a tregnapi események miatt, és nem nagyon tudja, mihez kezdjen ezek után. Halkan sóhajt egyet, s két összekulcsolt kezére dönti a homlokát. Nem tesz semmit, csak némán mered maga elé.

Még állt egy darabig a jéghegyen és mosolygott. Most semmi sem érdekelte. Hirtelen fekete füst vette körül és eltűnt. Ahogy elhagyta a jéghegyet, az azonnal olvadni kezdett és pár perccel később, már semmi nem maradt belőle.

Neked is jó éjt.

- Talán mert olyat fogok kapni, amikor Udin visszajön Afrikából, hogy amíg élek, megemlegetem, az már az egyszer biztos... De most már ideje mennem. Még látjuk egymást, azt hiszem - azzal meg egy gyors csókot adott a másiknak, s kiúszott a partra. Röviddel ezután, futva eltűnt az erdő fái között.

Na én megyek, jóéjt, szia

-Szerintem pedig nem. Miért mondod ezt?-vonja fel kérdőn a szemöldökét. Most, életében először igazán boldognak érezte magát. Közben a vízre tette a tenyerét, hogy pótolja az elolvadt jeget.

~Állj, állj ennek nem lesz jó vége!~ dübörgött fejében a gondolat, miközben megbabonázva figyelte, ahogyan Axon egyre közelebb hajol hozzá. Amikor az megcsókolta, az első reakciója az volt, hogy legszívesebben ellökte volna magától, de aztán meggondolta magát, és inkább hű tükörképként viszonozta a csókot. Amikor vége lett, megengedett magának egy aprócska mosolyt:
- Szerintem épp most mentünk át teljesen idiótába. Szó szerint.

-Szerinted mit csinálok?-kérdezi, közben közelebb hajolt hozzá. Olyan közel volt, hogy érezte a lány melegét. A jég széle már olvadni kezdett, de Axont ez nem foglalkoztatta. Annyira ellentétesek és mégis... Úgy gondolta, hogy nem érdemes szavakat pocsékolni, úgysem menne neki. Még közelebb hajolt a lányhoz és megcsókolta...