Félreértés ne essék: a könyv jó. Nagyon jó. Az alaphelyzet (a közelebbről meg nem nevezett jövőben egy távol-keleti fasiszta diktatúra középiskolai osztályokat kényszerít arra, hogy lemészárolják egymást) erős, szinte izzik a drámai potenciáltól. A karakterek és azok kapcsolata izgalmas, a feszültség kezdettől erősödik, stb.
És ami legalább ennyire fontos: ehhez az alapanyaghoz a szerző értő kézzel nyúl hozzá, tökéletesen uralma alatt tartva a több szálon futó történetet. Kisebb logikai bukkanóktól eltekintve (pölö az übermens Kirijama és az általa ellőtt, kisebb háborúra elegendő lőszer)
a történet jól felépített és saját realitásán belül hihető. A lélektani ábrázolás hiteles (egyik kedvenc jelenetem a világítótoronybeli tragédia) és élvezetes, sodró a stílusa.

A problémám (probléma? inkább disszonancia-érzés) a történet végével kapcsolatos. Először is, nem erre számítottam. De ez nem baj, sőt! Ám ha már (a lehetőségekhez képest) happy end a vége, akkor az legyen igazi happy end... Más szóval: nem sírtam volna, ha az epilógus kimarad. Apró disszonancia-érzés, semmi más. (Ismét jelzem: a könyv jó.)